Barion Pixel
0

Brassói aprópecsenye: Ahány ház, annyi szokás

Picture of Halász Évi
Halász Évi
Brassói aprópecsenye szépen tálalva, savanyított chilivel
Facebook
Pinterest
Email

Halász Évi újabb hagyományos magyar ételt készített el Sárréti chilivel.

A brassói aprópecsenye nevének eredete máig vitatéma, megannyi verzió látott már napvilágot. Az egyik legenda szerint 1948-ban, a Budapest-Brassó vonalon közlekedő vonat szakácsának kellett improvizálnia valamit a rendelkezésére álló alapanyagokból, ami később brassói aprópecsenye néven került ki az étlapra. Vannak olyan teóriák, hogy Papp Endre találta ki a receptet, aki azért adta neki a brassói nevet, mert erősen élt még benne Trianon emléke, valamint a kolozsvári név már foglalt volt. Személy szerint én jártam Brassóban, és amikor megkérdeztem a helyieket, illetve vendéglátóhelyeken érdeklődtem erről a fogásról, senki sem tudta miről beszélek. Egy biztos, nagyon finom, laktató étel, próbáljátok ki! Ahány ház, annyi szokás, mi így készítjük.

Brassói aprópecsenye hozzávalói:

  • 50 dkg sertéslapocka vagy sertésszűz
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. pirospaprika
  • Só, bors ízlés szerint
  • 1 tk. majoranna
  • 1 kg burgonya
  • Olaj a sütéshez
  • Petrezselyem

Tálaláshoz: Finchili | Savanyított ropogós Jalapeno chili szeletek

Elkészítés:

A burgonyákat megpucoljuk, és sós vízben puhára főzzük. Ha megfőttek, leszűrjük és kihűtjük őket, majd tetszőleges kockákra vágjuk és olajban kisütjük.

A húst is megmossuk és kb. akkora kockákra vágjuk, mint a burgonyát.

A szalonnát és a vöröshagymát apróra vágjuk. Egy lábasban kisütjük a szalonnát, amikor üveges, rátesszük a vöröshagymát és megpirítjuk.

Hozzáadjuk a sertéshúst, fehéredésig sütjük, aztán megszórjuk pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a zúzott fokhagymát is.

Kevés vizet aláöntve, fedő alatt pároljuk a brassóit, amíg a hús teljesen puha nem lesz. Ha szükséges, pótoljuk az elpárolgott vizet. Amikor a hús már majdnem megpuhult, hozzáadjuk a majoránnát.

A burgonyát hozzákeverjük a húshoz, majd a végén petrezselyemmel megszórjuk és a Finchilivel tálaljuk. Remekül illik hozzá a savanyított ropogós zöld Jalapeno szeletek édes-ecetes felöntőlében.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Recepthez ajánlott termékeink:

Elkészítetted a brassói aprópecsenye receptet? Oszd meg velünk!

Töltsd fel a Facebook vagy Instagram oldaladra, jelöld meg a bejegyzésben a Sárréti ChiliFarm oldalát és használd a #sarretichilifarm taget.

Megkívántál egy kis csípőset?

Ha már itt tartasz az olvasásban, mostanra biztosan összefutott a nyál a szádban, és harapnál valami tüzeset. A Sárréti ChiliFarm chili webshopjában egészen biztosan megtalálod azokat a termékeket, amelyek garantáltan megmunkálják a nyelőcsövedet. Savanyúság, snack, őrlemény, szósz és krémek kezdő és haladó szinten. Ha pedig kíváncsi vagy, hogyan termelünk mi, gyere, látogass el hozzánk a fóliasátrak alá! Ha elég vakmerő vagy, még a Carolina Reaperünket is megkóstolhatod, csak kérünk, ne fakadj sírva, elég ha mi könnyezünk folyton. 

Megosztás:
Facebook
Pinterest
Email

Neked ajánlott

partnerünk a kertben
partnerünk a weben
partnerünk a konyhában

A Scoville-skála

Fedezd fel a Scoville-skála világát a Sárréti ChiliFarm blogján! Ismerd meg a legcsípősebb chili fajtákat

Tovább