Család, vállalkozás, örökség: A TEDx előadásom háttere és szövege
Sokan talán láttátok, vagy legalább hallottatok róla, hogy nemrég lehetőségem nyílt arra, hogy egy TED színpadán megosszam a Sárréti ChiliFarm és a családom történetét, illetve az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Nagy élmény és megtiszteltetés volt, kétségtelen. Ugyanakkor, ha teljesen őszinte akarok lenni, azóta is motoszkál bennem valami, felemás érzésekkel gondolok vissza arra a tizenpár percre.
Valahogy úgy érzem, talán több volt ebben a történetben, sőt, utólag visszagondolva egészen biztos vagyok benne. Van bennem egy kis sajnálat, hogy nem sikerült minden gondolatot, minden árnyalatot pontosan úgy átadni a színpadon állva, ahogyan azt szerettem volna, ahogyan az bennem él. Az izgalom, keretek, megfelelés, az időkorlát – sok tényező játszott közre. De a legőszintébb beismerés számomra, hogy ez ilyesfajta komoly előadásokra én nem vagyok alkalmas. Én ettől sokkal egyszerűbb, és kötetlenebb karakter vagyok, a mondanivalóm és közlésmódom sajnos nem egy ilyen színpadra való. A piacon, vásáron a pult mögött jóval önazonosabb. Tudom, hogy tanulható és képezhető ez a képesség, de jelenleg sajnos nem tudtam megoldani…
Ennek ellenére tiszta szívemből remélem, hogy a legfontosabb üzenet, a család kiemelkedő, mindent meghatározó szerepe az én életemben és a közös vállalkozásunkban, azért valamennyire át tudott jönni az előadáson keresztül is. Ez volt számomra a lényeg.
Annak, akit mélyebben érdekel a mondanivaló, és szívesen elolvasná a gondolatokat (Mert a videót felesleges lesz visszanézni) egy kicsit rendezettebb, talán „szárazabb”, de teljesebb formában, most itt a lehetőség. Az alábbiakban megosztom veletek az előadásra szánt szöveget, ahogyan azt eredetileg elképzeltem. Fogadjátok szeretettel.
Mi az a TED?
A TED 1984-ben indult Kaliforniában egy kis, exkluzív konferenciaként, és mára világszerte fogalommá vált. A világ talán legizgalmasabb, legkeresettebb és legkomolyabb, nem szigorúan szakmai jellegű konferenciája, amelyet az Ideas Worth Spreading (gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni) szlogen fogalmaz meg legtömörebben. A TED konferenciák maximum 18 perces, gondolatébresztő és szórakoztató előadásokkal rendkívül intenzív és inspiráló élményt jelentenek.
Az előadók között szerepeltek Bill Clinton, Bill Gates, Sir Richard Branson vagy Bono. A TED konferenciákon az előadásokról videó készül, melyek az események után bárki számára ingyenesen elérhetőek. Az elmúlt évek összes előadása megtekinthető, így igazán érdemes eltölteni néhány órát a TED honlapon.
Mi az a TEDx?
A TED sikere 2006-ban hívta életre a TEDx-et, ami a TED konferenciák helyi, független szervezésű „kistestvére”. A TEDx segíti a helyi szervezőket, hogy a TED-hez hasonló konferenciát szervezhessenek saját közösségük számára.

Előjáték
Képzeljétek el, hogy van egy családi vállalkozásotok. Kicsi, szerethető, rengeteg munkával, hagyománnyal és verejtékkel. Most képzeljétek el azt is, hogy egy nap ti kapjátok meg a kulcsokat hozzá. Ti dönthettek mindenről. De van egy csavar a történetben: az egész rendszert újra kell gondolni, miközben a család, a múlt és a jövő ott van a vállatokon.
Amikor valaki a mezőgazdaság szót hallja, általában nem a humor, a közösségi média vagy az e-kereskedelem jut először eszébe. Pedig a mi történetünk pontosan ezekre épült. És arra, hogy hogyan lehet egy apró ötletből, sok munkával, következetességgel és egy jó adag szenvedéllyel valami egészen különlegeset építeni.
Chilifarm története
Én Bogár Márk vagyok, és 21 évesen, 2016-ban átvettem a Sárréti ChiliFarm vezetését. Ez egy családi vállalkozás, Hajdú-Bihar megyéből, ahol generációk óta a mezőgazdaságból élünk.
A Sárréti ChiliFarm története számomra nem csak egy vállalkozás története. Ez egy személyes út is. Egy út, amin rengeteget tanultam magamról, a családomról, a vállalkozásépítésről – és persze a csípős paprikákról is. A családunkban nem volt szó startupokról, nem voltak üzleti modellek vagy stratégiák. Csak két dolog volt: a föld és a munka.
Az indulás nem volt látványos. Volt egy 200 négyzetméteres fóliasátrunk, a nagyszüleim tudása és egyfajta menekülés a jobb élet felé. Nagyszüleimtől és szüleimtől tanultam meg azt a fajta alázatot, amit a mezőgazdaság és maga az élet is megkövetel. Mert ez nem egy nyolctól négyig tartó munka. Ez életforma. A természet ritmusához kell igazodni.
De ahhoz, hogy ebből valami többet, valami izgalmasabbat csináljunk, kellett egy ötlet. És az ötlet az volt, hogy valami olyat termesszünk, amit más nem. Valami extrémet. Valami olyat, ami megmozgatja az embereket. Ez lett a chili.
Nem akartunk megállni a termelésnél. Szerettünk volna saját termékeket. Saját márkát. Saját hangot. Olyan dolgokat akartunk létrehozni, amik nemcsak finomak, hanem szórakoztatóak is. Olyan címkéket terveztünk, amikre az emberek ránéznek és elmosolyodnak. Mert a humor mindig is a vállalkozásunk alapja volt. És szerettük volna ezt a humort a polcokra vinni.
Átvettem a vállalkozás irányítását
Sosem volt tervben, hogy én vezessek vállalkozást. Gyerekként focista szerettem volna lenni. A labda, a csapat, a címeres mez – ez volt a szemem előtt. De aztán az élet más pályára állított. A sportból megtanultam, hogy akkor is küzdeni kell, ha fáradt vagy, ha épp semmi sem jön össze és alázattal állni a dolgokhoz.. És ez később nagyon jól jött…
Mert amikor beálltam a családi vállalkozásba rájöttem: ez a vállalkozás nem csak egy munka. Ez valóban életforma. Az volt a kérdés, hogy ezzel az élettel tudok-e azonosulni, vagy csak „elvezetem”, amíg szét nem esik.
Generációváltás
A családi vállalkozások 70%-a nem éli túl az első generációváltást. Nem azért, mert nincs jó ötlet. Azért, mert a családtagok nem tudnak együtt dolgozni. Mert a szülők nem tudnak elengedni, a fiatalok nem tudnak alkalmazkodni.
Amikor én beléptem a rendszerbe, először csendben figyeltem. Láttam, hogy minden működik – de éppen csak. Papíron, kézzel írt nyilvántartásokkal, emlékezetből vezetett logisztikával. Egyik pillanatban még gazdálkodunk, a másikban már tűzoltunk.
Elkezdtem kérdezni: „Miért így csináljuk?” – „Mert mindig így csináltuk, működik.” Ez volt a válasz.
Újítások, rendszerek bevezetése
És tudjátok, mi a legnehezebb? Nem az új rendszereket bevezetni. Hanem meggyőzni a családodat arról, hogy változtatni kell. Mert ilyenkor nem csak a nálunk nem létező üzleti modelleket kérdőjelezed meg, hanem az egész múltat, a munkájukat és valahol az egójukat is bántod.
Sokan azt gondolják, ha újítasz, azzal hátat fordítasz a múltnak. Pedig épp ellenkezőleg. Azért akartam fejleszteni, modernizálni, rendszerezni, hogy a szüleim tudjanak este pihenni, legyen szabad hétvégéjük, és ha úgy alakul menjenek el kikapcsolódni, pihenni. Hogy ne 60 évesen is a fóliasátorban hajoljanak, hanem élvezzék a munkájuk gyümölcsét.
Nagyszülők halála volt az igazi kapcsoló
Nagyszüleim halála volt egy kapcsoló bennem, és egyben realizáltam is, hogy ez nem mehet így tovább, furán hangzik, de én “nem ezt az életet” szeretném a szüleimnek. A mezőgazdasági munka amennyire szép, nemes és értékteremtő legalább annyira kemény is. Higyjétek el nekem, én végignéztem, ahogy a nagyszüleimet szó szerint megette a munka.
Azt akarom, hogy édesapám és édesanyám minél tovább itt legyen velünk, de ami mégfontosabb, hogy lássák az unokáikat felnőni.
Ennek érdekében bevezettünk digitális nyilvántartásokat, automatizáltuk az öntözést, újragondoltuk a mezőgazdasági munkákat, feldolgozást, értékesítést, marketinget. Feladatokat tudtunk kiszervezni, belső megbeszéléseket vezettünk be. Nem volt egyszerű. Voltak viták, feszültségek. De idővel mindenki látta: ez nem ellenük szól. Ez értük is van.

Hol tart most a ChiliFarm
Ma már a Sárréti ChiliFarm nemcsak túlél, hanem növekszik. És ami ennél is fontosabb: a család együtt maradt. Mert ha a vállalkozás sikeres, de közben a családi kötelékek elszakadnak, akkor mit értünk el?
Mire jöttem rá az évek alatt?
A legfontosabb vállalkozói készség nem a marketing, nem az árazás, nem az innováció. Hanem az együttműködés. Az empátia. Kommunikáció. Problémamegoldás. Az a képesség, hogy megértsd: a szüleid nem hülyék, csak más korban nőttek fel. És hogy neked nem mindenáron kell forradalmat csinálni, csak továbbvinni valamit, amit ők már félig megteremtettek.
Sokan azt gondolják, hogy egy vidéki kisvállalkozásnak kicsi álmai lehetnek. Én nem így gondolom. A történetünk számomra azt mutatja meg, hogy ha van egy erős ötlet, egy jó csapat, a munka iránti tisztelet és nem félünk kilépni a komfortzónánkból, akkor bármeddig eljuthatunk.
Elismerések
Mi sem bizonyítja mindezt, mint az éves szinten eladott több, mint 25.000 termék, több, mint 2000 pozitív vélemény az oldalainkon. Nemzetközi díjak. 3x is írt rólunk a Forbes magazin, bekerülhettem 2019-ben a 30 sikeres 30 év alatti listára, a New York Times magazin újságírói jártak nálunk, számos tv-s, rádiós, podcast beszélgetésben vehettünk részt, olyan helyekre juthattam el a vállalkozásnak, termékeinknek köszönhetően, amiről csak fantáziálni tudtam, és nem utolsó sorban az a rengeteg személyes pozitív élmény, amit a vásárlóinkkal közösen éltünk meg akár a farmon, akár a rendezvényeken.
Zárás:
Ha van egy családi vállalkozásotok, és úgy érzitek, ideje változtatni, csak egy tanácsom van: ne harc legyen belőle, hanem párbeszéd. Kérdezzetek, hallgassatok, és amikor eljön az idő: cselekedjetek. De mindig tisztelettel.
Mert a változás nem azt jelenti, hogy mindent kidobunk. Hanem azt, hogy a régi értékeket új köntösbe öltöztetjük. Úgy, hogy a jövő is benne legyen és a múlt se vesszen el.


Köszönet
Végezetül, ahogy ezeknek a gondolatoknak a végére érünk, szeretném még egyszer kiemelni: ez az előadás, minden benne rejlő küzdelemmel, örömmel és tanulsággal együtt, elsősorban az én drága nagyszüleim emléke előtt szeretne tisztelegni.
Az ő kemény munkájuk, kitartásuk és a föld iránti mély alázatuk fektette le az alapjait mindannak, ahol ma a Sárréti ChiliFarm tart. Nélkülük ez a történet talán el sem kezdődött volna. Végtelenül hálásak vagyunk mindazért, amit ránk hagytak, és büszkén mondhatom, hogy mai napig nagyon sokat köszönhetünk nekik!
Továbbá szeretnék köszönetet mondani Kovács Juditnak, aki felkínálta a lehetőséget és bízott bennem végig, Bálint Mártának, aki fogta a kezem ezen rövid idő alatt, és kedves cimborámnak Szabó Gyurinak!