Barion Pixel
Csilipaprika vagyis a kapszaicin hatása asztma ellen

Csilipaprika – egy szupertitkos gyógyír

Picture of Magyar Marianna
Magyar Marianna

Avagy a kapszaicin áldásos hatásai asztma és más légúti megbetegedések esetén

Ugye csodálatos lenne, ha ki tudnánk jelenteni, hogy ugyanaz a chiliszósz, erőspaprika, cayenne bors, amit az ételünkbe teszünk, és aminek a hatóanyaga az a ravasz kis kapszaicin, ami az égő-maró érzésért felelős a szájüregben (és mégis odavagyunk érte), és amitől szinte meg akarunk fulladni, olyan erős, természetes gyógymódja lehet az asztmának, ami egy globálisan jelentős egészségügyi problémának számít? A helyzet sajnos nem ilyen egyszerű.

Az asztmáról röviden

Krónikus légúti betegség, a világon mintegy 300 millióan szenvednek tőle. Légzési nehézségeket okozó szűkülő légutakkal és azok gyulladásával, fokozott nyáktermelődéssel járó kórkép, ami az érzékeny légutaknak köszönhetően kevéssé tolerálja a fizikai aktivitást, az allergéneket, a hideg levegőt vagy az irritáló anyagokat. Egy asztmás roham során a légutak begyulladnak, ami miatt azok összeszűkülnek és túlzott váladék termelés jelenik meg légzési nehézségeket okozva. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint évente 250.000 ember hal meg asztma következtében, ami megelőzhető lenne a megfelelő kezelések betartásával, illetve a prevenciós intézkedésekkel. Főleg gyermekeknél és fiataloknál fordul elő, de minden életkorban lehetnek érintettjei a betegségnek. Kiváltó okok között szerepelhet a légúti szennyeződés, a stressz, érzelmi tényezők, allergének (poratka, pollen, állati szőr vagy a penészgomba), irritáló anyagok, mint a cigarettafüst, vagy a légszennyezés, és kiváló ok lehet a hideg levegőn való aktivitás is. Tünetei a légszomjtól a fuldokló-erősödő köhögésen át széles spektrumon mozognak, mellkasi szorítás vagy sípoló légzés egyaránt jellemző lehet. A fenti tényezők súlyos asztmás sokkot is okozhatnak a betegeknél, amely életveszélyes állapot, azonnali beavatkozást igényel.

Az asztma kezelése

Kétféle módon közelítik meg az orvoslásban az asztma tüneteinek csökkentését. Az egyik út inhalált kortikoszteroidokkal csillapítani a gyulladást a hörgőkben, amelyek egyúttal csökkentik az érzékenységüket is. A másik terápiás módszer a hörgők tágítása. Ezt az ún. bronchodilatátorokkal érik el, amelyek hatásaként csökken a légszomj és a hörgőszűkület. A leggyakoribb kezelés a fentiek kombinációja, a tüdőgyógyászok főleg gyulladáscsökkentő és hörgőtágító gyógymódokat alkalmazhatnak.

A kapszaicin mint gyógymód

Általánosságban fontos leszögezni a tényt, hogy az asztmás betegek állapotán minden jel szerint rontanak a kapszaicin tartalmú ételek. A chiliben lévő hatóanyag negatív irányba befolyásolhatja a szervezet reakcióját a hörgőtágítókra.  

A pillanatnyilag elérhető kutatások nem jelentik ki egyértelműen, hogy egy kapszaicin kúra hatásos kezelési forma lehet és egyelőre nem áll rendelkezésre olyan esettanulmány, illetve felmérés, ami egyértelműen bizonyítaná a kapszaicin pozitív hatását az asztmás betegeknél.  Más tudományos munkák inkább arról számolnak be, hogy a kapszaicin inhalációja fokozza a gyulladást és elősegíti az asztmás tünetek felerősödését. Ezt főleg állatkísérletek támasztják alá.

Egy lány, aki asztmás és köhög az ágyon

Azonban a diagnózis felállításában egyértelműen segíthet a kapszaicin tűrő képesség, tehát arra jó, hogy megállapítást nyerjen a betegség fennállása. Létezik egy betegcsoport, ahol az érintettek ugyan nem diagnosztizálhatóak asztmával, az ő esetükben krónikus köhögés áll fenn, viszont nincs allergiás reakció vagy más, az asztmás állapotot megerősítő tünetegyüttes. Ezeknél a pácienseknél megfigyelhető, hogy a kapszaicin fogyasztásának hatására a légúti idegsejtek érzéketlenné válnak, ezzel lehetővé téve a légzőszervi szűkület kialakulásának csökkenését és a köhögés enyhülését.  Az ilyen esetek száma nagyon alacsony, átlagosan ezerből mindössze két embert érinthet.

Kísérleti céllal végeznek kapszaicin tartalmú medicinákkal köhögést csillapító teszteket, de ez nem bevett eljárás még a klinikai gyakorlatban, ahhoz sokkal több bizonyítékra és kutatásra lenne szükség, hogy a hatékonyságát és biztonságosságát igazolni tudják a szakemberek.

Remek példa erre a nem allergiás orrnyálkahártya-gyulladás terápiájában alkalmazott kapszaicin kúra, amely hatásosnak bizonyult azokban az esetekben, amikor más kezelések hatástalanok voltak.

Összefoglalva

A kapszaicin alkalmazhatóságára orvosi körökben már vannak bíztató jelek, azonban még nem terjedt el világszerte, mint természetes gyógymód, megbízhatóságára és biztonságosságára további kutatásokra van szükség. 

Figyelem! Az internetes öngyógyító metódusok rendkívül károsak lehetnek, ha azokat nem hagyta jóvá szakember. Mindenképpen fontos konzultálni a háziorvossal, amennyiben új, kísérleti kezelési eljárásokhoz folyamodnánk!

Mi mindig is tudtuk, hogy a csilipaprika egy különleges fűszer!

Ha már itt tartasz az olvasásban, mostanra biztosan összefutott a nyál a szádban, és harapnál valami tüzeset. A chili webshopban egészen biztosan megtalálod azokat a termékeket, amelyek garantáltan megmunkálják a nyelőcsövedet. Savanyúság, snack, fűszerek, chili szószok és krémek kezdő és haladó szinten. 

Cikket írta: Magyar Marianna

Friss cikkek

Tartalomjegyzék
TOP chilis termékek
Csak Norris - Palackozott pörgőrúgás, Carolina Reaper chili krém 100g
Csak Norris | Carolina Reaper chili krém 100g
Finchili, savanyított Jalapeno chili szeletek édes, ecetes felöntőlében
Finchili | Savanyított ropogós Jalapeno chili szeletek 370g
Kezdő kivánchili chili válogatás, 8 különböző termék egy dobozban
Kezdő kívánchili termékválogatás (8 termék)
Csokiller: Extra csípős snack
Csokiller | Szárított extra erős chili szeletek, kakaós krémmel 15g
Chernobyl - megphingATOM, Trinidad Moruga Scorpion Yellow chili paprika krém 100g
Chernobyl | Trinidad Moruga Scorpion Yellow chili krém 100g
TraBBQ, Whiskey-s BBQ szósz nagy kiszerelés
traBBQ | Whiskey-s BBQ szósz 125g
0
    0
    Kosár tartalma
    A kosarad jelenleg üres
    Kóstold meg ezt a terméket is:
    • Csokiller: Extra csípős snack
      Csokiller | Szárított extra erős chili szeletek, kakaós krémmel 15g
      1.700 Ft +Hozzáadom
    • Gasztroajándék chilicsomag: 3 termék díszdobozban
      Chili trió | 3 termékes gasztroajándék chilicsomag 3x35g
      3.990 Ft +Hozzáadom
    • Csípős zöldségkrém a Heit márkától
      Csipike | Csípős zöldségkrém 200g
      1.990 Ft +Hozzáadom
      Szállítás kalkulátor